A BENGECSEG ALAPÍTVÁNY 2001-ben kezdte meg működését Karcagon. Programjaink tervezésekor a Nagykunság kulturális és közösségi értékeinek ismeretére támaszkodunk.
Szlogenünk:
,,A Nagykunság kultúrkincseit játszva átörökíteni.”
Az alapítvány többnyire két téma köré rendezi programjait, az egyik a réti élet-pásztorkodás-juhtartás stb., a másik pedig a búza-malom-liszt-kenyér-sütési gyakorlatok hagyománya stb. A tartalom összeállításánál, az eszköztár kiválasztásánál, a megjelenés kialakításánál fontos szempontok a hiteles ismeretnyújtás, művészi értékű megjelenítés, játékosság, interaktivitás, korszerűség, élményszerűség, közösségszervező erő. Szép kivitelű eszközeink és tapasztalt kollégáink a siker kulcsát jelentik. Tevékenységünk sokrétű, néhány példát érdemes megemlíteni: táncházak, kézműves foglakozások, drámapedagógiai foglakozások, múzeumpedagógiai alkalmak, ismeretterjesztő és tudományos előadások, kiállítások, jeles napokhoz kötődő események szervezése.
Az eltelt 22 évben kb. 110 programot valósítottunk meg. Ezek egy része önálló szervezésű, más része pedig illeszkedik a település valamely rendezvényéhez. A Birkafőző Fesztiválhoz kötődő Juhszárnyék - program mára elválaszthatatlan része az eseménynek, ahol évente kb. 400 gyermek ismerkedik játékosan a kunsági hagyományokkal.
Projekt azonosítószám:
TOP-7.1.1-16-H- ESZA-2020-02077
Projekt azonosítószám:
TOP-7.1.1-16-H- ESZA-2020-02078
A program a népi építészeti emlékek megtartó szemléletű helyreállítását támogatja.
Programismertető
A kiváló minőségű, európai hírű kunsági kenyérgabona keresett áru- és exportcikk volt már a XIX. sz-ban. Kölcsey a Himnuszban emlékezett meg róla és a Karcagot jól ismerő Csokonai verseiben is felbukkan. A virágzó gabonatermesztés lendületet adott a parasztpolgári fejlődésnek is. A kiváló minőségű búza korszerű malmokban előállított lisztjéből pompás kenyerek és remek kalácsok, sütemények készültek.
A ,,Búza útja” attrakció variálható élményelemekből áll.
Élményelemek: 1. a szélmalom játékmesterrel történő bejárása, 2. a villanymalom látogatása, 3. lepénysütő kézműves foglalkozás, 4. szalmafonás kézműves foglalkozás, 5. ,,Maris ángyi éléskamrája”-c. interaktív játék, 6. ferdinánd sütés (megtekintés, kóstolás), 7. csigatészta készítés, 8. mézesmogyoró sütés, 9. kunságiperec sütés stb.
Programismertető
A ,,szárnyék” – eredetileg egy a legelőn épített, nádból készült, változatos formájú falazat, mely egyben tartja a jószágot és véd a szél, a nap ellen – elnevezéssel is utalni szeretnénk arra, hogy a program a helyi juhtartás hagyománya köré rendeződik.
Rekesztékekben hagyományos és modern juhfajtákat állítunk ki. A központi épített elem egy szalmabála-labirintus, mely valójában mini tanösvényként működik. A réti élet, pásztorkodás tematikához igazodnak a tablók képei, a kiállított tárgyak és a játékos eszközök. ,,Túravezető” útmutatásával lehetőség nyílik a játékos ismeretszerzésre.
A kézműves-foglakozásokon a gyapjúfeldolgozás (mosás, kártolás, fonás, szövés, nemezelés, kötélverés) folyamatába tekinthetnek bele vendégeink, de készíthettek kis ostort, vesszőből játékokat, gyékényből állatfigurákat, a kunsági szűrminta-nyomdával pedig egyedi kifestőt, jegyzetfüzetet. A lepénysütögetőnél nem szokott megállás lenni, folyamatosan őröl a kis kézimalom és sülnek a lepények.
A FERDINÁND-FUTAM projekt két elemből áll. Első eleme egy 3+1 fordulóból álló levelezős helytörténeti VETÉLKEDŐ, melyet általános iskolák alsó és felső tagozatos diákjainak hirdetünk meg. Második eleme egy CSALÁDI NAP, ahol egyrészt megrendezésre kerül a vetélkedő döntője, másrészt egész napos szórakozási és kikapcsolódási lehetőséget nyújt a résztvevőknek.
A projekt központi témája a KARCAGI FERDINÁND (települési értéktár, megyei értéktárkulturális örökség), egy hagyományos, ünnepi, kelt tésztából készült sütemény. Ezen téma köré rendeződnek az egyéb tartalmi elemek.
Tájékoztató
Kenyérünnep 2021
Juhszárnyék 2019
5300 Karcag, Kisföldek, Téglagyártelep 1.